Kommentár a Jn. 13,34-35. 17,21-23-hoz
A modern ökumenikus mozgalom szállóigéjévé vált ez a két bibliai rész a János evangéliumából: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”, illetve „hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy k is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dics séget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én bennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted ket, ahogyan engem szerettél.” (Jn. 13,34-35, illetve Jn. 17,21-23). Erre alapozzák meg azon nézetüket, hogy minden keresztyén/keresztény felekezetnek a szeretet jegyében kell egyesülni. Ezek szerint a megosztottság súlyos b n, amelyb l meg kell térni.
A fenti igeszakasz vizsgálódása el tt azonban tisztázni kell a látható, illetve a láthatatlan egyház közti különbségeket. A látható egyház az egyház látható elemeib l áll – templomokból és épületekb l, illetve az egyházi szolgálattev kb l és a gyülekezeti nyájból. A hitetlenek sokszor azt gondolják, hogy elég az üdvösséghez, „ha hiszek valamiben, vagy valamilyen egyház tagja vagyok”. De nyílvánvaló, hogy nem azt fogja kérdezni Jézus az
Utolsó Ítéletnél t lünk, hogy milyen egyházhoz tartoztunk a földön, hanem hogy hittünk-e benne. Az ember gondolhatna arra, hogy az ember valamilyen céllal látogat el templomba, hogy a prédikációk során magához vegyen lelki táplálékot. Ezért minden felekezetben, minden gyülekezetben egyfajta kett sség áll fenn: vannak megtért hív emberek, de mellettük vannak még megtéretlen emberek, akik még keresik az Istent. Ezért azok az emberek, akik Istennel vannak együtt él kapcsolatban, azok egyfajta titokzatos módon fel nem bontható kapcsolatban vannak egymással. Ez a láthatatlan egyház.
Ám az ökumenisták nem sajátíthatják ki maguknak a szeretet illetve ezeket a bibliai igeverseket. Nézzük meg, hogy a János evangéliumának mind a 13., mind a 17. fejezetében Jézus „az öveir l” beszél – mint a kiválasztott népr l: „Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el…” (Jn. 13,18). „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akik evilágból nékem adtál: tieid valának, és nékem adtad azokat; és a te beszédedet megtartották” (Jn. 17,6). Ezek a kiválaszott emberek azok, akik az újjászületéssel Isten gyermekeivé lesznek, akik alkotják a hív k testületét, a láthatatlan egyházat. Ezeket az embereket Isten jelöli ki a megszületésük el tt, s t a világ teremtése el tt: „Mert mikor még meg sem születtek, sem semmit jót nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon…” (Róm. 9,11). „Mert benne kiválasztott minket magának már a világ teremtése el tt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk el tte szeretetben.” (Ef. 1,4).
Így láthatjuk, hogy Istennél a láthatatlan egyház az els dleges a látható, földi egyházhoz képest. Így az Isten gyermekei közti egységet lehetetlen megtörni. Olyanannyira lehetetlen, minthogy a vér szerinti testvéremet a nem testvéremnek mondanám – hiába; lehetetlen visszacsinálni a biológiai születésünket, hogy ne a testvérem legyen. Még akkor is, ha testvérviszály lép fel, és megutálják egymást, egy id re. Ehhez képest az ökumenikus mozgalom úgy beszél a felekezeti megosztottságról, mintha engedetlen emberek az b nös tetteikkel képesek szétszakítani Krisztus testét, ami szerintük „ezer sebb l vérzik”. Egy ilyen kijelentés gyenge képet fest Jézusról, mintha nem tudná összetartani a nyáját. Vessük össze ilyen képet olyan Krisztussal, aki a K szikla, a Sarokk , Akire az egész egyház felépül, a V legény, Akinek engedelmeskedik a mennyasszonya: „…építem fel az én anyaszentegyházamat…” (Mt. 16,18). Vagy: „Lerontom az Isten templomát, és három nap alatt felépítem azt.” (Mt. 26,61).
Az ökumenikus mozgalom különösen téved akkor, amikor azt állítja, hogy az igeszakaszunk azt jelenti, hogy majd a jöv ben minden felekezet felekezetközötti egységben lesz egymással, például a római katolikus egyházat is beleértve. Ez azért értelmetlen, hiszen amikor Jézus ezeket a szavakat kimondta, és még azel tt is, nem is létezett sem római katolikus, sem református, sem semmilyen más egyéb felekezet sem. Ebb l látszik, hogy amikor a római katolicizmus beszél egységr l, azt úgy értelmezi, hogy mindenki a látható egyház berkein belül lesz egységben. Pedig ez nem így van, hiszen fontosak a teológiai különbségek. Sokszor azt lehet hallani, hogy a protestánsok illetve a római katolikusok között egyre kisebbek a különbségek, de ez nem így van. Tudniillik a pápák által lefektetett római katolikus dogmák megváltoztathatlanok, visszavonhatatlanok. Ezek a dogmák pedig a dogmafejl dés során pedig egyre jobban térnek el a Bibliától. A 20. század közepén fogalmazták meg például Mária mennybemenetelének a dogmáját. A II. vatikáni zsinatot átfutva például egyszer en csupán megismételte az eddigi érvényben lév római katolikus dogmákat, s t a trident zsinat végzéseit is meger sítette. A http://www.geocities.com/cs_matyi/katolicizmus-Biblia.pdf cím honlapon pedig többet lehet olvasni a római katolikus dogmák illetve a Biblia közti különbségekr l. Luther szerint az Evangélium, azaz Krisztus áldozata a keresztyénség szíve: ezen áll vagy bukik az egész hit és az üdvösség. Nem t r változtatást vagy hozzátevést. Csak egy Evangélium van, és nincsenek „alternatív látásmódok”. Az ember csak egyféleképpen lehet Isten gyermekévé, Jézus áldozatán keresztül, amit az Övéiért vitt véghez a Golgotán, az igazsága nekünk tulajdoníttatva igazságúl: „Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan b nösökké lettek, azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek” (Róm. 5,19). Így ha ebben a kérdésben teológiai eltérések adódnak két felekezet között, akkor nem lehetnek egységben, márpedig a római katolikus egyház hozzáteszi Krisztus áldozatához az emberi együttm ködést az üdvösségben, illetve a törvény megtartását is.
Azonban az igeversünk mégis azt állítja, hogy a hív embereknek egységben kell lenniük, hogy Jézus szavaival „elhigyje a világ, hogy te küldtél engem” (Jn. 17,21). A hív knek valóban szeretniük kell egymást, hiszen „Ha azt mondja valaki, hogy Szeretem az Istent, és gy löli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1Jn. 4,20). Emlékezzünk arra, hogy Jézus az igeversünk szavait éppen azel tt mondta, miel tt meghalt volna a Golgotán. Éppen ezért az igazi szeretet „…nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztel áldozatul b neinkért.” (1Jn. 4,10). Az igazi szeretet nem egyfajta langyos, haverkodó „ökumené szeretet”, hanem egyfajta olyan szeretet, ami megbocsát, ami elnézi a b nt, nem üt vissza, és elfedezi azokat. „A szeretet hosszút r , kegyes;… nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt… mindent elt r.” (1Kor. 13,4-7). Így a szeretet arról szól, hogy Jézus példáját követve képesek legyünk egymást szeretni, ha netán bántanak, és kölcsönösen tudunk bocsánatot kérni, illetve megbocsátani, mint ahogyan ezt Jézus a legtökéletesebben tette a kereszten: „Atyám! Bocsásd meg neki; mert nem tudják mit cselekesznek.” (Lk. 23,34).
Ez a fajta egyszer szeretet és megbocsátás nem az a fajta teológiai összeegyeztetés, amir l az ökumenikus mozgalom beszél. Így tehát ha valódi egységben szeretnénk lenni, akkor a megbocsátáson keresztül kell ezt tenni, Jézus példaképét követve. Így tulajdonképpen mindennek tudatában azt válaszolhatjuk az ökumenikus mozgalomnak református módra, hogy „minden vallást tisztelem, de a sajátomat legjobban szeretem”. Ugyan nem állítjuk a magunk fels bbrend ségét, de nem er ltetjük a nem létez egységet sem.
