A katolikus trójai ló

Cserháti Mátyás

Bevezetés

Egy másik írásomban taglaltam, hogy a katolikus misszió célja a protestantások visszatérítése a katolikus egyházba¹. Ezt részben azért csinálják, mert úgy gondolják, a protestánsok szakadárok, akik elszakadtak hajdanán a római katolikus egyházból. A katolikus missziót az árulja el, amikor a katolikusok úgy beszélnek a protestánsokról, mint „elszakadt testvérekr l”.

Ezen írásomban arról fogok írni, hogy hogyan törnek be a katolikusok a protestáns felekezetekbe, és olyan hatást fejtenek ki, hogy protestáns embereket hódítsanak vissza a katolikus egyházba. Ezt az ökumenizmus révén csinálják. A Habsburgok egyik nagy alakja éppen ki is mondta, hogy az ökumenizmus f célja éppen ez. Roger testvér éppen úgy nyilatkozott a taizés mozgalommal kapcsolatban, hogy a mozgalom egyik célja Franciaország protestánsainak egy részét visszahozni a római katolikus egyházba².

Történelmi aspektusok

Rómának évszázados gyakorlata van az ökumenizmust illet en. Nézzünk meg egy pár „trükköt” amit Róma alkalmaz a missziós törekvéseiben. A waldensek korában (a waldensek egyfajta el protestáns irányzatot képviseltek, mint a cseh husziták, angol lollárdok, vagy a francia hugenották) amikor annyi meg annyiszor küldték a pápista hadakat a waldensek ellen, el tte prédikáló, térít szerzeteseket küldtek maguk el tt, hogy a waldensek lelkére beszéljenek³. A Reformáció idején Róma „spirituális” embereket küldtek a protestánsokhoz, hogy mutassák nekik, hogy spirituális szinten egyek. Egy másik fronton azonban a jezsuitákat alkalmazták, akik apologetikai szinten akartak hatást gyakorolni a protestánsokra. A jezsuiták egyébként Belgium után Magyarországot vették célba. A waldensek esetében ez nem sikerült, és visszamentek a szerzetesek, üres kézzel, minekután Róma bevetette a keményebb eszközeit.

Ez azért lehetett, mert ilyen esetekben mindig ügyelni kell arra, hogy annak ellenére, hogy valaki bizonyos lelki élményekben vehet részt, attól független fontos visszavezetni ezeknek az élményeket a forrásukhoz, illetve hogy mennyire biblikus nézetekb l fakad. Mivel a Biblia a valóságról szól, akkor a hitélményeknek összhangban kellene lenniük a Bibliával. A hit és az ahhoz f z d élmény szoros kapcsolatban vannak egymással. Ez azért van, mert a keresztyén hit Istent l és az  történeti tetteit l függ, és azok leképez désének az emberben. Így a Szentlélek nem mond ellent a Bibliának soha. Róma ennek ellenére azt tanítja, hogy a hitélmények is külön hiteles forrásai lehetnek az igazságnak⁴. A Biblia óv minket: „Nem nagy dolog azért, ha az  szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá” (1Kor. 11,15).

A mai helyzet, a „trójai folyamat” jellemz i

A mai helyzet úgy néz ki, hogy a neoevangelikalizmus többé kevésbé a Rómához való áttérés különböz stádiumaiban van. Szinte az egész neoevangelikál mozgalom ennek áldozatául fog esni. Az egész azzal kezd dik, amikor nagyon sokat érintkeznek katolikusokkal hitbeli kérdésekben. Gyakran van az, hogy nem is mernek a protestánsok ellene mondani a katolikusoknak. Ez f leg a félelem miatt van, vagy például az ismeret hiányának¹. Utána egy adott helyen nagyon felszaporodhatnak a katolikusok, akik ezúttal hozzák a saját világnézetüket és teológiájukat. Ezzel párhuzamosan a protestánsok mivel nem mernek ellentmondani, inkább elhallgattatják vagy meghamisítják az evangéliumot. A protestantizmus illetve a katolicizmus szöges ellentéteit⁵ egyszer en eltakarják, vagy tabu témává válnak (például f leg azt, hogy évszázadok óta máig érvényben van a trentói zsinat a katolikus egyházban, ami annak idején sorba vette a f bb protestáns hittételeket, és kiátkozta ket). A protestánsok a katolikusok kedvében próbálnak járni, hogy semmiképpen meg ne bántsák ket. Például adakoznak katolikus segélyszervezeteknek, felemlegetik, mennyire jó emberek a katolikusok (például a most elhúnyt II. János Pál pápa vagy Teréz anya), vagy megemlítik, hogy a katolikusok hite is mennyire jó. Ezutóbbinál például megmondják, hogy milyen közös katolikus hitelvekkel értenek egyet. Vagy elfogadják azokat a hitbeli bizonyságtételeket, amiket a katolikusok elmondanak, s t olyakor túloznak, és elmondják, hogy a katolikusok mennyire túltesznek még rajtuk is a hitéletben és hit gyakorlatában. Ez egyenl azzal, amikor a katolikusok elküldik a protestánsokhoz a „lelki embereit”. Kölcsönös udvarolgatás, jópofizás ez. Most tévedés ne essék, a szerz is úgy gondolja, hogy vannak megtért katolikusok, akiknek hiteles hitélményei vannak, csak attól szeretném óvni a hallgatókat, hogy arról következtessenek, hogy ha egy katolikus ember hite jó, akkor a katolicizmus is jó, elfogadható. Az is igen veszélyes lehet, ha egy ember hamis hitélményeire azt mondjuk, hogy az valódi hit, és valódi biblikusságból fakad. Ugyanis tudni kell, hogy mára már nagyon sok katolikus „megtanult protestánsul”. Ilyen a „Hit ajándéka”, illetve az evangélikusok, illetve római katolikus közös 1999-es augsburgi hit nyilatkozatának hangneme^6,7. Ilyen „nyelvezettel” írt keverten Erd Pál, magyarországi bíboros a „Csak a Kegyelem” cím könyvét, amiben leírta életútját. Kívül, a borító ezt a címet viselte, de belül a megszokott katolikus dogmákkal lehetett találkozni⁸.

Az igazán problémás lépés ezután következik: amikor a protestánsok azon kezdenek gondolkodni, hogy átértelmezzék a Biblia világos tanítását, hogy ezáltal szalonképessé váljanak a római katolikus dogmák. Ez az egész folyamat úgy indul el, hogy a f bb világnézeteket fragmentálják, vagyis azt hangsúlyozzák, hogy nincsen két egyformán gondolkodó ember. Az igaz, hogy nem mindenki egyforma, de attól függetlenül léteznek különféle teológiai áramlatok, kisebb-nagyobb változatokkal, és az egyik ilyen áramlat a római katolicizmus (Róma mellett például Kálvin adott az embernek teljes világképet). Így elérik a kölcsönös megértést a sok-sok egyedi világnézet tengerében, és lehetetlenné teszik azt, hogy általánosságokban mondjunk ki ítéletet valamelyik felekezeti felfogás fölött (habár Róma azzal dicséri magát, hogy mennyire egységes a gondolkodása a protestantizmussal szemben). A sok világnézet közül a római katolikus álláspont csak egy „újdonságnak” vagy „alternatív gondolkodási formának” számít, amit ugyanúgy tisztelni kell, mert közös hitbeli eleme is lehet a keresztyén gondolkodással is. Ezzel pedig azt a hibát követik el sokan, hogy ha egy adott kérdésben igazságot szeretnéenk tenni, akkor azt sokszor úgy teszik, mint a sok felekezeti vélemény ered je, vagy „számtani közepe”. Márpedig az isteni ige nem emberi konszenzus, hanem Kinyilatkoztatás. Pedig a dogmák jók és emelett fontosak, mivel mindenki sok-sok dogmában hisz, akár tudatlanul is, és a dogmák azok, amelyek nem kismértékben formálják gondolatvilágunkat. Ezek az apologéták már úgy beszélnek, hogy kiváló katolikus apologétákká is válnak. S t, olyan szinten apologetizálják a katolicizmust, hogy er teljesebben ellene fordulnak nem ökumenizáló protestáns testvéreiknek, mint amennyire ezt várnánk, ha egy katolikus emberr l lenne szó. Kívülr l nézve az a benyomása az embernek, hogy az ilyen protestáns utálja a hitét. Ennek színtere a különböz ökumenikus, illetve felekezetközi társaságok. Ez felelhet meg annak a mozzanatnak, amikor a trójaiak kinyitják a kaput a játékló befogadására. Az apolgetizálást az kíséri a katolikusok részér l, hogy gyakran „megragadhatatlanná”, vagy „elérhetetlenné” teszik a dogmáikat, vagy ködös nyelvezetet használnak annak leírásában, tudván, hogy ez nagy megbotránkoztatást jelentene a protestánsok szemében azért, hogy közelebb vonzzák ket. Vagy azért, mert al akarják hárítani azon protestánsok kételyeit, akik szkeptikusok az ökumenizmussal szemben. Az egész dolog sajnálatos módon kihasználják az emberek tudatlanságát és nem ismeretét, hogy így elfogadtatásra juttassák a katolikus érveket. Pedig ha valamiben hiszünk, akkor nekünk nem kellene hátsó szándékokkal és hátsó ajtókon keresztül becsempészni a gondolatainkat. S t, sokak szinte dics ítve beszélnek a nem tudásukról az alázatosság hamis látszatát keltve ezzel. A mormon egyház például úgy nyilatkozik, hogy  is egy keresztyén felekezet, pedig ha megnézzük, hogy ez a vallás milyen körülmények között született, látjuk, hogy eleve elutasította annak idején a többi nagy történelmi felekezeteket, mondván, hogy elhajlottak Istent l. Gyakran hangzanak olyan kijelentéseket, hogy „hátha mi nem is értjük meg a katolikus dogmákat, ahogyan a katolikusok maguk értik”. Pedig ha meg vagyunk gy z dve arról, hogy az igazságban hiszünk, akkor azt köntörfalazás és kertelés nélkül tegyük meg. Az igen legyen igen, és a nem pedig nem, minden más a gonosz fel l jön.

Olyan kérdések kerülnek átértelmezésre, mint a képek, vagy más „szent” tárgyak tisztelete (akár a szent jobb körmenet is), Máriához, illetve a szentekhez való imádság, a gyónás és a b nbocsánat, az üdvbizonyosság, a szenthagyomány, a kánon kérdése, de s t még a miserend (el is mennek így sokan protestánsok misére), vagy a cselekedetek általi üdvösség is! És ezt mind különös kritikus gondolkodás nélkül, és amelyek mondva csinált, er ltetett érvekre alapulnak. Ki kell mondani ezekre a gondolatokra, hogy ezek igen komoly, súlyos b nök! Azzal magyarázgatjuk ezt a dolgot, hogy az lehet, hogy mi ugyan vannak, akik ezt vallják a mi közösségünkben, de nekünk nem kell így gondolkodnunk. Igen ám, de egyrészt a tévtanításokat el kell tüntetni, és helyükbe az igazságot ültetni, és törekedni az egyre teljesebb igazság felé, hiszen erre vezet a Szentlélek. És mert Isten úr mindenfajta gondolkodás felett.  A folyamat azonban nem áll le ezzel. Azzal folytatódik, hogy egyes evangéliumi vezet k ott tartanak, hogy egységre kell lépni a katolikus egyházzal, például az evangélizáció területén. Ezért is jönnek létre a különböz ökumenikus missziók, vagy segélyszervezetek. Finom, de elég csalárd nyomást gyakorolnak az ökumenisták azokra a keresztyénekre, akik nem csatlakoztak még, vagy nem akarnak csatlakozni az ökumenikus mozgalomhoz, mondván, hogy b nben vannak, mert nem akarják megszüntetni a szakadás okait. Önelégültek, szeretetlenek, szakadárok, akik szétszakítják Krisztus ezer sebéb l vérz testét. Különösen a konzervatív keresztyénséget vádolják ezzel^9,10. Márpedig az ökumenistáknak igen gyenge Jézus képük lehet ha er ltetett emberi munkára van szükségük ahhoz, hogy k maguk építsék fel Krisztus országát Helyette. „…építetem fel az én anyaszentegyházamat…” (Mt. 16,18). Ha a protestánsok már elliberalizálódtak, és elhitték, hogy b nös, önz , kérked módon ragaszkodnak az igazságukhoz (holott képmutató módon ezzel párhuzamosan Róma semmit nem tett azért, hogy a trentói zsinat kiátkozó végzéseit eltörölje), innen már szabad az út annak, amit az ökumenisták „kenózis”-nak neveznek. Szerintük a kenózis tulajdonképpen egyfajta kiüresedés, amikor lemondok arról, hogy ragaszkodjak a saját igazságaimhoz, és lemondok az értékeimr l, az igazságaimról¹¹. Ezt például a Fil. 2,6-7-tal hozzák párhuzamban: „A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy  az Istennel egyenl , hanem önmagát kiüresíté, szolgai formát vévén föl.” Ezzel egyrészt az a gond, hogy ez az ige nem beszél arról, hogy Jézus közben nem maradna Istennel egyenl , és ezt el is hinné (arról szól, hogy ezen keresztül nem használja ki az embert). Másik, hogy Jézus „és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberr l, mert  maga is tudta, hogy mi lakik az emberben.” (Jn. 2,25). Ez a fajta élmény hasonlít az összeolvadási folyamathoz¹. Ezzel már a folyamat végéhez értümk, amikor az igaz hit utolsó tételér l leteszik a kezüket, és egyszer en feladják a protestánsok a hitüket. Így nyilatkoztak egyes német evangélikusok az ökumenével kapcsolatban, hogy a legjobb dolog nekik az lenne, ha visszatérnének a katolikus egyházba. Erre épül fel a taizés mozgalom. S t az Egyesült Államokban ki is találtak egy fogalmat err l, úgy mondják, hogy „coming home” (hazajövetel), sokszor „hazajöveteli ünnepségeket” is rendeznek ilyen „visszatért” protestánsoknak.

Mi lehet ennek a gyökere? Ennek az egésznek a gyökere az, hogy ezeken a helyeken nem a Biblia áll a középpontban. Nem a teljes Evangélium a fontos, hanem annak igyekezete, hogy a világ támadásai el l az Evangéliumnak a magvát menekítsük át biztonságosabb helyekre, és ehhez szükség van a római katolikus egyházra is, mint jelent s társadalmi er re. Ami azonos a liberalizmus törekvéseinek, és ami b nösségb l származik, mivel nem bízunk Istenben, hogy képes t lünk függetlenül az  igéjét és igazságát megvédeni. Ám ehhez egy másik vonás párosul. A neoevangelikál mozgalom tulajdonképpen helytelenül viszonyul a tévtanításokhoz. Úgy gondolja, hogy „minden emberben van valami jó” (csakhogy ezzel szemben Jézus azt mondja, hogy „Senki sem jó, csak egy, az Isten” (Mt. 19,17)), és éppen emiatt el lehet fogadni, hogy ha valahogyan keresik Istent, akkor valamelyest hiteles hitélményük lehet. De az nem úgy van, hogy egy alapjaiban hazug dolognak valamilyen igazságértéke lehet, valami áldása, hanem az, hogy a hív ember tökéletlensége ellenére igaz hittel rendelkezhet. Ezért ami itt történik az az, hogy a hitélményt szétválasztják a mögötte lév világnézet biblikusságától. Ennél a lépésnél viszont veszélyes, hogy irrelevánssá, relatívvá válik a Biblia állításai és igazságértékei, hiszen alapvet en az történik, hogy az azt emberi szempontokhoz igazítsuk (a mostani esetben a katolikus dogmákhoz). Tulajdonképpen ahelyett, hogy tanítvánnyá tennének minden népeket, helyette mindenkinél megállapítják az él hitet, illetve másokhoz mennek tanulni, legyen az a cölibátusságot felvett ferences szerzetesekhez a szerelemr l, vagy a világnézet formálásáról a hitetlen filozófusokhoz. És éppen így van folyamatban a római katolikusokkal, az ortodoxokkal, unitáriusokkal, mormonokkal vagy muzulmánokkal folytatott „párbeszéd” (egyesülés)¹². Mivel a neoevangelikál mozgalom ilyen helytelen viszonyul a hitetlen világ felé, tulajdonképpen nem meglep , ha ilyen módon terjednek a téveszmék. A probléma nem az, hogy nem vagyunk elég nyitottak más felekezetek vagy más vallások felé, hanem engedjük, hogy a világ hasson ránk, és hogy a világ dolgait behozzuk kintr l. Jó néha feltenni magunkban: eddig mennyit hatott ránk a világ, és mi mennyit hatottunk a világra? Ha ráadásul ez egy olyan világban történik, amelyben a Bibliát rengetegen nem fogadják el, és szinte sehogysem ismerik. Ez a végid k jele. Ebben a korban kellene a legéberebb lenni, de sajnos ugyanakkor sokak a neoevangelikál mozgalomban altatják magukat. És tulajdonképpen így érthetjük meg azt, amikor Jézus arról beszélt, hogy „hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” (Mt. 24,24)

Összefoglalás

 Éppenséggel ezért nekünk az a teend nk, hogy a mai korban éberek legyünk – ha bármiféle hitélménnyel találkozunk, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy összhangban van-e a Bibliával. Ha elbeszélgetünk katolikusokkal, akkor mindig meg kell értenünk azt, mit értenek egyes fogalmak alatt, mint például a hit, kegyelem, üdvösség alatt. Másik, hogy egyszer en el kell határolódni olyan elemekt l, ahol ez a folyamat zajlik, mint például az ökumenikus különböz alkalmai. Továbbá imádkozni kell azért, hogy az igaz hit lángja ne apadjon el, és hogy Isten megvilágosítson minél több embert, és hogy átemelje ket a sötétségb l és a kárhozatból a világosságba és az igazság útjára tanítsa.

Isten áldása legyen a kedves olvasón.

Referenciák

1. Cserháti Mátyás. Az ökumenizmus szelleme. A tiszta ige. 2005/3: 1-7.
2. Alföldy-Boruss Dezs : Taizé a Biblia mérlegén. Budapest-Pasaréti Református Egyházközség, Bp. 2001.)
3. https://bereanbeacon.org/history/persecution/inhumane_persecution_of_waldenses.htm
4. http://www.ferences-sze.sulinet.hu/Hittan/Hitemak/1Akinyilatkoztatas.html
5. http://www.geocities.com/cs_matyi/katolicizmus-Biblia.pdf
6. http://www.geocities.com/cs_matyi/udvajandeka.pdf
7. https://bereanbeacon.org/articles/Catholic_Lutheran_Accord.htm 8. Erd Péter. Csak a Kegyelem. Válasz könvkiadó, Budapest. 2003.
8. Szabolcs Nagypál. Your faith has made you well. Go in peace, and be healed of your trouble: The Ecumenical condition and dialogue in Europe.: http://www.koed.hu/talitha/szabolcs.pdf
9. Szabolcs Nagypál. European Integration and the unity of the church. 2004/1: 24-26.
10. Szabolcs Nagypál. The ministry of reconciliation through kenosis. 2003/1: 8-10.
11. http://www.katolikus.hu/okumene/chartao.html